Marianna & Gábor
Marianna & Gábor esküvőjét már nagyon vártuk, mivel már a jegyesfotózás alkalmával is szuper volt a hangulat. Imádjuk a munkánkat, hogy ennyi szép helyen járhatunk és utazhatunk. Ezúttal Inárcs volt az úticélunk, hiszen az esküvő a Bodrogi Kúriában került megrendezésre.
A nagy nap a készülődés fotózásával indult, majd a kihelyezett polgári szertartás következett, a kúria parkjában található tónál. A kreatív fotózásra ez után kerülhetett sor. Ellátogattunk a közelben fekvő Levendulásba. Azért, hogy ne kelljen sokat várnia a násznépnek az ifjú párra, mindössze 20-25 percet töltöttünk a páros fotózásukkal. A nap további folytatásaként a nagyon finom vacsora, vetítés és persze nagy nevetések, beszélgetések következtek. Az este zárásaként 22 órakor ledes lufikat engedtek a magasba.
Nagyon szépen köszönjük, hogy ránk gondoltatok a nagy napotok megörökítésére. Látszik rajtatok, hogy igazán szeretitek egymást és ez a legfontosabb. Nem izgultátok túl az egészet, lazák tudtatok maradni minden pillanatban. Úgy érezzük, hogy teljes mértékben önmagatokat tudtátok adni és ez látszik a fotókon is. Reméljük még találkozunk!
Köszönjük a következő pár sort is, amit nekünk szántatok:
„Kedves Kinga és Gábor!
A jegyes fotózás után nagy izgalommal vártuk az esküvőnkről készült képeinket. Főleg, azért is, mert itt azért nem voltunk annyira felszabadultak, izgultunk nagyon . Kíváncsiak voltunk, hogy azok az érzések amik az esküvőn átrohantak rajtunk mennyire tudtak áthatni a fotókon. Az az igazság, hogy sorrendben végignézve sikerült egy olyan kis fotósorozatot összeállítani ami minden váltakozó érzelem – világot meg tud mutatni, a izgalmat, a meghatottságot, a felszabadult örömet és a kedvességet, amiket mindeközben éreztünk magunkban, egymás iránt.
Nagyon örülünk, hogy Titeket választottunk, úgy gondolom, hogy amit szerettünk volna, azt mind megkaptuk ezektől a képektől és nagyon nagy szeretettel fogjuk 30 év után is nézegetni őket, és újra átélni ezeket a szép pillanatokat. Köszönjük Nektek, hogy megörökítettétek!”